Kovács-Vass Réka

Érdekel az emberi kommunikáció és a pszichológia, mindemellett minden, ami kreativitást és fantáziát igényel. Imádom a filmeket és a sorozatokat, amikről szívesen írok is, illetve úgy gondolom, hogy a világról való tanulás, tájékozódás, és a lelki fejlődés legjobb módja az utazás. Szeretem folyamatosan bővíteni a gasztronómiával, divattal, és szépségápolással kapcsolatos ismereteimet, amikről örömmel meg is fogalmazom a véleményem.





Stílusiskola: outfit ötletek Kendall Jenner-től

Úgy tűnik, hogy Kendall Jenner a Kardashian-Jenner klán egyetlen tagja, aki láthatóan sokkal inkább a karrierjére koncentrál, mintsem arra, hogy lehetőleg minél több botránynak és családi drámának köszönhetően a címlapokra kerüljön. Pedig utóbbiból jut bőven neki is, azonban sokkal inkább a munkájának, és kétségtelenül lenyűgöző stílusának köszönhetően. Most az ő legjobb összeállításait gyűjtöttük össze!

olvass tovább

Top10: levélmintás manikűr a nyári szezonra

Nem mondjuk, hogy a virágok ideje lejárt, mert talán a nyári szezonban van a leginkább létjogosultságuk, azonban úgy döntöttünk, hogy ezúttal inkább a levélminta az, amit szeretnénk megmutatni nektek. Ugyanis ebben a témában is számtalan lehetőség van, a végeredmény ráadásul egészen biztosan stílusos és kifinomult lesz!

olvass tovább

9 sorozat, ami visszahozza a tinikorunkat

Minden bizonnyal a legtöbben emlékszünk rá, hogy tinédzsernek lenni nem egy egyszerű dolog. Bár felnőttként visszaemlékezve már úgy tűnhet, mintha az életünk csak a bulikról, a barátainkkal eltöltött délutánokról és az első szerelemről szólt volna, valószínűleg a legtöbben sokszor éreztük úgy, hogy éppen az egész világ ellenünk van, és nap, mint nap vívtuk meg kisebb-nagyobb csatáinkat a szüleinkkel és tanárainkkal egyaránt. Bárhogy is történt, időnként jó visszakapni ezt a kicsit felelőtlen, gondtalan, mégis mindenből nagy ügyet csináló időszakot. Ehhez pedig itt egy tinédzserekről szóló sorozatokból álló lista!

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj nyáron lenge szoknyákat

Bár némi esővel még számolnunk kell az elkövetkezendő napokban, azonban úgy tűnik, hogy a hőmérséklet egyre inkább kezd a frissen beköszöntött évszaknak megfelelni. Ilyenkor nincs is kedvünk túlzásba vinni az öltözködést, a legegyszerűbb az lehet, ha felkapunk egy lenge szoknyát egy csinos felsővel. Mutatjuk a kedvenceinket!

olvass tovább

Stílusiskola: laza szettek nyári napokra

Legnagyobb reményeink szerint hamarosan állandósulni fog az az idő, amikor már csak -egy két ruhadarabot kell magunkra kapni, és már útnak is indulhatunk. Mi hiszünk benne, hogy hamarosan itt lesz az igazi nyár, és valóban a kényelmes, ám mégis stílusos szettek kerülnek előtérbe. Mutatjuk a kedvenceinket!

olvass tovább

7 film, amiért érdemes moziba menni júniusban

Normális esetben arra ösztönöznénk mindenkit, hogy inkább töltse a szabadban a nyár első hónapját, viszont figyelembe véve, hogy mostanában inkább esőben szoktunk fürdőzni, mintsem napsütésben, arra gondoltunk, hogy összegyűjtjük azokat a filmeket, amelyekért érdemes beltéri programot választani. Íme, a legjobb júniusi premierek!

olvass tovább