Kulcsszó keresés /


5 romantikus randi ötlet tavaszra

  • 2018. március 10.

Tavasszal ébredezik a természet, pezsegnek a hormonjaink, és kétségtelen, hogy van valami a levegőben. Nem csoda, hogy sokan ezt az évszakot azonosítják azzal az időszakkal, amikor a legegyszerűbb ismerkedni, új kapcsolatokba belevágni. Ha te is éppen szeretnél meghódítani valakit, de nem tudod, hogy hová mehetnétek randizni, akkor ez a lista egészen biztosan a segítségedre lesz, hiszen öt szuper tippet gyűjtöttünk össze, amelyek külön-külön is megállják a helyüket, vagy esetleg egy feledhetetlen napba is belesűríthetitek mindet.

olvass tovább

A 90. Oscar-gála nyertesei és legjobb pillanatai

  • 2018. március 05.

Idén hazai idő szerint március 5-én hajnalban rendezték meg a 90. Oscar-gálát, a hagyományokhoz híven a Hollywood-ban található Dolby Színházban. A show műsorvezetője ezúttal Jimmy Kimmel volt, aki szokásos, egyszerre humoros és profi formáját hozta. Számunkra természetesen a legnagyobb kérdést az jelentette, hogy Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje vajon hazahozhatja-e a legjobb idegnyelvű filmnek járó szobrocskát, a díjat azonban végül az Egy Fantasztikus Nő chilei film nyerte.

olvass tovább

Stílusiskola: hótaposóban is csinosan

Mivel nagyon úgy tűnik, hogy a tél - és vele együtt a hó - egyelőre nem akar távozni, ezért kénytelenek vagyunk alkalmazkodni, és egyelőre minél több réteg ruhát, és minél vastagabb csizmát magunkra húzni. Természetesen ilyenkor a legjobb barátainknak számítanak a hótaposók, és talán úgy gondoljuk, hogy ezáltal az egész megjelenésünk meg van lőve, azonban van egy jó hírünk: hótaposóban is lehetsz csinos. Ezt most bizonyítjuk is!

olvass tovább

10 film, amiért érdemes lesz moziba menni márciusban

A februárhoz hasonlóan a március is kegyes lesz hozzánk, hiszen még rengeteg olyan filmet elcsíphetünk a moziban melyeket - nem véletlenül - Oscar-díjra jelöltek. Sőt a vasárnapot követően már az idei Oscar nyertes filmjét is megnézhetjük, hiszen vasárnap éjszaka kiderül, hogy mely film kapja idén a legjobbnak járó arany szobrocskát. Ezek mellett természetesen horror film, animációs mese és romantikus vígjáték is lesz a porondon ebben a hónapban.

olvass tovább

Sport és stílus - interjú a legendás focistával, Marco Materazzi-val

  • 2018. február 24.

Az olasz származású labdarúgó-legenda Marco Materazzi a rendkívül sikeres karrierjeiről, illetve nem éppen egyszerű természetéről ismert. Sportolói karrierje során UEFA Bajnokok Ligája győzelmet is szerzett csapatával, illetve négyszer nyerte el a Coppa Italia címet. Mindig is egy megosztó, provokatív figura volt, ám sokak szerint éppen ez vitte sikerre a tehetséges labdarúgót. A LuisaViaRoma ezúttal azonban divatról, kollaborációkról és Taboo nevű márkájáról beszélgetett Materazzi-val.

olvass tovább

Stílusiskola: így lehetsz csinos fehérben télen is

Alapvetően a fehér színt nyáron viseljük nagy előszeretettel, azonban ha jól válogatjuk össze a darabokat, akkor télen is bátran utcára viselhetünk egy teljesen fehér outfitben. Ennek természetesen az a titka, hogy az évszakhoz illő anyagokat kell választanunk, a fehér nyári ruhadarabokkal (például nadrágokkal vagy szoknyákkal) ilyenkor semmi esetre se próbálkozzunk. Mutatjuk, hogy hogyan lehet stílusos szetteket összeállítani csak fehérből!

olvass tovább

Karneváli koktélok

  • 2018. február 15.

Hivatalosan is elindulhat a visszaszámlálás, hiszen itt a farsangi időszak, ami nem jelent mást, mint hogy méltó módon mondjunk búcsút a téli szürkeségnek, hideg napoknak, és belevessük magunkat a tavaszvárás időszakába. Természetesen a gasztronómiai élvezetekről sem érdemes ilyenkor megfeledkezni, a retro farsangi fánk mellé pedig íme néhány karneváli hangulat ihlette, extrém koktélkülönlegesség.

olvass tovább

'Amíg barátaid nem mondják rád, hogy megőrültél és teljesen hülye vagy, addig nem vagy igazán szerelmes'

Ezen a héten minden a szerelem körül forog, ezért úgy döntöttünk, hogy összegyűjtjük a legjobb szerelmes idézeteket. Természetesen egy végtelen hosszú listát össze lehetne róla összeállítani, hiszen mi lehetne olyan felemelő és különleges érzés, amelyről mindenkinek megvan a maga véleménye, mint a szerelem? Most a kedvenceink következnek!

olvass tovább